Fly me to the Moon - A VI. MBF konferencián jártunk
Idén, az immáron 6. alkalommal megrendezett MBF konferencián jártunk az Intellioval karöltve. Egyetlen hazai Intellio disztribúcióként büszkék vagyunk arra, hogy az Intellio sikereiben osztozhatunk és partnereink visszajelzései alapján, ezt meg is szolgáljuk.
A március 23 – 25 között megrendezésre kerülő „Fly me to the Moon” névre keresztelt eseményen több száz érdeklődő – a hazai biztonságipar „krémje” - vett részt és a központi témának megfelelően - az ember és technológia fejlődése - minden kiállító a ma elérhető legfejlettebb technikát mutatta be saját standján, komoly érdeklődés mellett.
Kiállítói standunkon bemutattuk az Intellio IVS3, nem és kor meghatározó VisiScanner alkalmazását, intelligens objektumkeresését és a 3D térképes valamint panoráma megjelenítést. Standunkon megtekinthető volt a Teletek tűzjelző központunk is, mely már a megjelenésekor óriási érdeklődést mutatott és immáron több telephely és üzem védelmét látja el.
Az első szekció napon két teremben tartottak előadást a kiállítók és meghívott vendégek, melyeknek központi témája a napjainkban és a jövőben várható problémák megvilágítása volt. Az érdeklődők megannyi új és hasznos tudással továbbá érdekes és izgalmas jövőképpel térhettek vissza a hétköznapokba. Az előadásokat az őrök, őrszolgálatok mostani helyzetéről, a kamaráról és jelenlegi jogszabályokról szóló vita zárta, melyen aktuális problémákat vitattak meg a résztvevők. A napra Farkas Bertalan – az egyetlen magyar űrhajós - előadása tette a koronát, aki lélegzetelállító előadásában nyújtott ízelítőt az űrállomáson eltöltött napjairól és az ott átélt élményeiről. Zárásként mozgó Planetáriummal és póker játékkal szórakoztatták a vendégeket, ennek keretében lehetőség volt kiállítók és látogatók közötti kötetlen beszélgetésre, amely remélhetően még közelebb viszi egymáshoz a keresletet és a kínálatot.
A második nap is színes, változatos programokkal várt. Elsőként az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis látogattunk el. Az előadássorozatot Ugrik Csaba dandártábornok, bázisparancsnok Úr nyitotta meg. A nap folyamán betekintést nyertünk a repülésbiztonság rejtelmeibe, majd egy rövid légi bemutató következett, melynek keretében a Gripenektől láthattunk átrepüléseket a reptér felett, zárásként pedig testközelből csodálhattuk a kiállított – már leszerelt - vadászgépeket.
A folytatásban, az MBF hivatalos elnökségi megnyitóján találtuk magunkat, ahol további érdekes előadásokat hallgathattunk a repülésbiztonság és a légiközlekedés védelméről. Figyelemre méltó, hogy milyen - számunkra láthatatlan - erőfeszítések folynak ezen a területen a biztonságunk érdekében.
A nap zárásaként újabb kapcsolatépítő szórakoztató programok következtek.
A konferencia zárásaként sem kellett csalódnunk, hiszen újabb előadók és trénerek színvonalas prezentációit láthattuk, hallhattuk, de kiemelkedő volt ezek közül is Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő rendkívül izgalmas világpolitikai helyzetjelentése.
Összességében nagy örömünkre szolgált, hogy második alkalommal vehettünk részt kiállítóként eme kiemelkedő színvonalú eseményen, ahol számos információval, érdekességgel lettünk gazdagabbak.
Bízunk benne, hogy a jövőben találkozhatunk még több leendő és meglévő partnerünkkel, ügyfeleinkkel.