Az IFSEC nemzetközi kiállításon jártunk
Tudásunkat frissen tartandó idén is ellátogattunk az egyik legnevesebb nemzetközi kiállításra az IFSEC-re.
Cégünk képviseletében Rózsás Balázs kereskedelmi igazgató és idősebb Rózsás Balázs kelet-magyarországi régióvezető vett részt a neves eseményen. A Londonban megrendezett kiállítás bőven szolgált meglepetéssel, hiszen több újdonságnak számító technológiai fejlesztést is megtekinthettek a látogatók. Beszállító partnereink közül a VIVOTEK standja büszkélkedhetett a legtöbb újdonsággal, melyeket Lucas Gromowski, az EU régióért felelős menedzser mutatott be személyesen.
Megismerhettük legújabb 12MP (Ultra-Megapixel) panoráma kameráikat, melyeket a térfigyelés még magasabb szintjére emeltek. Legújabb típusok az FE8391-V és az MS8391-EV, mely utóbbi 4 darab 3MP-es kamerával ellátott kültéri kamera. Tökéletes parkolók, repterek, nagyobb nyílt területek megfigyelésére.
Mindezek után megnézhettük a kereskedelemi objektumok számára készített süllyesztett és mini kamerákat, melyek egyik erőssége a diszkrét megjelenés mellett a lehető legtöbb beépített képjavító szolgáltatás.
A sok újdonságot követően mutatta meg Lucas a H.265-ös tömörítés hatékonyságát, mely átlagban 50%-os sávszélesség csökkenést eredményezett a helyszínen, ahol igen jelentős volt a kamerák előtti átmenő gyalogos forgalom.
A mostanában górcső alá került városi térfigyelés sem maradhatott ki a VIVOTEK legújabb megoldásai közül. Ezen totemnél megtekinthettük legújabb és egyben világelsőként bemutatott PoE tápellátás megoldásukat, mely egyetlen PoE táp energiáját felhasználva akár 3 darab kamera tápellátását biztosítja. Hogy hogyan lehetséges ez?
Hát így:
Összességében elmondhatjuk, hogy a VIVOTEK minden területre valódi megoldást nyújt, a tőle már megszokott kíváló minőségű termékekkel.
Következő állomásunk a DIGIEVER standja volt, ahol szintén meglepetések sora várt bennünket. Hannah Lai örömmel vezetett minket körbe és mutatta meg az igencsak masszív kialakítású fedélzeti megfigyelésre szánt MN-1100 Pro+ sorozatú NVR-t.
A hamarosan megjelenő legújabb Digistor firmwareben már Modbus-on történő kommunikáció is lehetséges. Ezen kívül komolyabb felhasználó menedzsment és bővebb támogatási lista várja a felhasználót.
A DIGIEVER az NVR-it a piac igényeihez alkalmazkodva folyamatosan fejleszti és újítja meg.
Meglátogattuk a Firex – Tűzjelzésre szakosodott gyártók kiállítását is, ahol komolyabb tárgyalásokat is folytattunk, melynek eredményeiről hamarosan beszámolunk.
A kiállításon résztvevő összes neves gyártó újdonságait még órákon át tudnánk sorolni. Mindent összegezve úgy gondoljuk, hogy a 2015-ös IFSEC London egy igen színvonalas nemzetközi kiállítás, amely idén is rengeteg szakmabeli látogatót vonzott.